| Evangélikus szertartás esetén
legalább 3 hónappal a tervezett esküvő előtt szükséges bejelentkezni az
illetékes templomban. A bejelentkezéshez szükség van a keresztelő templom
által kiállított keresztelő levelére illetve a személyi igazolványra.
Elviekben az esketés előtt be kell mutatni az anyakönyvvezető előtt kötött
házasságot igazoló anyakönyvi kivonatot is, de ma már nem ragaszkodnak
feltétlenül ahhoz hogy a polgári esküvő előbb törénjen meg.
Második egyházi esküvő?
Bár az evangélikus egyház is a házasság felbonthatatlanságát
vallja, lehetőség van a második házasságkötésre is, mivel az egyház azt
vallja, hogy az embereknek Krisztus által minden bűnt meg kell tudni bocsátani,
így a válással végződőtt házasságban tett fogadalom megszegését is. Az
illetékes lelkész személyes beszélgetés alapján dönthet arról, hogy hajlandó-e
egyházi szertartással összekötni a két fél életét vagy visszautasítja
az elvált fél újbóli esketését. Van olyan eset (idősek, özvegyek második
"házassága" esetén inkább előfordul), hogy csak templomi esküvő
köttetik, a világ számára nincs házassága a két embernek, nincs polgári
esküvő, csak templomi. Igaz, ez csak indokolt, kivételes eset lehet.
Más vallásúak?
Az evangélikus egyházi szertartás feltétele, hogy mindkét
fél gyakorló keresztény életvitelt folytasson. Ha az egyik fél nem evangélikus
vallású, vegyes házasságra akkor van lehetőség, ha ő is keresztelt. Amennyiben
ez nem áll fenn, 6 hónappal korábbi bejelentkezés esetén lehetőség van
a keresztelésre és konfirmációra. - Ha a nem evangélikus fél másik keresztény
vallás követője, lehetőség van az esküvőt bármelyikük vallásának templomában
megtartani, sőt arra is megvan a lehetőség, hogy az evangélikus lelkészt
a másik vallás templomában tartott esketésen bevonják a szertartásba.
Ha a nem evangélikus fél felekezet nélküli illetve nem keresztény, akkor
a lelkész személyes beszélgetést követően dönt arról, hogy van-e lehetőség
a két fél evangélikus szertartás szerinti esketésére. Indokolt és megalapozott
esetben jogában áll visszautasítani a jegyesek felkéréset.
Jegyesoktatás?
A menyasszony és a vőlegény a szertartásra felkért lelkésszel
egy vagy több személyes beszélgetést folytatnak, melyek időpontjait és
alkalmait személyesen egyeztetik. A lelkipásztorral beszélgetve a jegyesek
elmondják kívánságaikat az esküvő pontos menetével, a zenével, a virágdísszel
és minden más
Esküvői szertartás?
Az evangélikus egyházi szertartás kétoldalú bizonyságtétel
a házasság isteni rendjéről. Egyrészről az egyház tanúskodik róla a szentírási
igék olvasásával, az igehirdetéssel, másrészről a házasfelek tesznek bizonyságot
a házasság isteni rendjéről azzal, hogy házasságuk ügyét Isten és a gyülekezet
elé viszik, és válaszukat esküvel megerősítve kijelentik, hogy közös elhatározásuk,
hogy házasságukat nem a maguk elképzelése vagy a világ szerint, hanem
Isten szándéka és Jézus tanítása szerint kívánják megélni, mindhalálig
tartó hűségben. Ehhez az szándékukhoz kérik a gyülekezet imádkozó segítségét
és Isten áldását.
A szertartás bevett elemei az esküvői harangok zúgása,
az ünnepélyes bevonulás, ami után a házasfelek az oltár elé állnak, valamint
a bevezető zsoltár, a hálaadó imádság, a prédikáció, a házasságról szóló
bibliai igék, az esketési kérdések, a gyűrűváltás, az eskütétel, a lelkészi
áldás, végül az imádság és az áldás.
További részletes információk az evangélikus esküvőről:
http://www.onlinehittan.hu/h-8-0.htm
Köszönjük csincsillának a linkajánlást és a korrektúrát! |